Bevallom, Szerb Antalt nemcsak az írásai miatt kedvelem, hanem mert érzelmi viszony is fűz hozzá (bölcsészbetegség, azt hiszem), ami annyit jelent, hogy az írásain és a stílusa kedvelésén túl nagyon emlékeztet számomra kedves emberekre, emlékekre. Az Utas és holdvilágot különösképpen kedvelem, de most nem erről van szó.
Mikor elmeséltem a lakótársamnak, mit olvasok, azt kérdezte:
- Marslakónak érzed magad?
És tulajdonképpen igen.
Budapest gyönyörű, és Szerb Antal igen szellemesen ír róla, nem vakon, persze, árnyoldalakat ugyanúgy felvillant, mint gyönyörű dolgokat, és persze végső soron, saját állításával ellentétben természetesen az emberekről szól, nem az épületekről. Meg az irodalomról, ami ha a cím miatt meglepő is lenne, elég csak egy második pillantást vetni a szerző nevére.
A marslakócska pedig intelligens díszlet, az útikönyvek Mr Watsonja, egyre halványodik, s végül beleolvad a szokatlan, elmemozgató asszociációk virágaiba. Csak hogy én is költői legyek.
A Lánchidat valószínűleg mind a négy évszakban építették, de azért mégis főképp téli híd. Téli és esti, fekete a jellegzetes színe, meg az a csokoládébarna, ami a nagyvárosi aszfalt, ha vizes. És azért is téli híd, mert az elődje nem volt téli híd. Azelőtt hajóhíd kötötte össze Pestet Budával, azon sétált Virág Benedek, a szent öreg, lelkes társaival. Télen a hajóhidat szétszedték. De akkoriban a Duna még gyakran befagyott, és az emberek átkorcsolyáztak Budára. H nem fagyott be, csak zajlott, egészen Bécsig kellet felkerülni annak, aki, mondjuk, a Krisztina téren akart vacsorázni. Valószínűleg.
(...)
A Lánchíd éktelenül hosszú. Próbálja meg egyszer, Uram, és nem bánja meg. Sétáljon át egy hölggyel Budára, és azután jöjjön vissza, lehetőleg ugyanazzal a hölggyel. Meglátja, szerelmet fog vallani, mert a híd olyan hosszú. Budapest az igaz és mélységes szerelmek városa. Higgye el, Uram, aki ismeri ezt a várost, csak könnyezve tud beszélni róla.
25 October 2013
10 October 2013
József Attila
Szent meggyőződéssel állítom, hogy József Attila világszínvonalú költő.
Otthonról hoztam el egy kopott olcsó könyvtári verseskötetét, és újabban ezt olvasom a bkv-n (és rendkívül kakukktojásnak érzem magam).
Vannak versei, amikkel egyszerűen nem foglalkoztam gimnazistaként, talán mert tudtam, hogy ráér még, lesz még idő, amikor előveszem. Nos, eljött: a Dunánál ragadtam meg, amúgy is mindig az első versszaka motoszkál bennem, valahányszor átmegyek valamelyik hídon, vagy csak ránézek a Dunára.
A rakodópart alsó kövén ültem,
néztem, hogy úszik el a dinnyehéj.
Alig hallottam, sorsomba merülten,
hogy fecseg a felszin, hallgat a mély.
Mintha szivemből folyt volna tova,
zavaros, bölcs és nagy volt a Duna.
És aztán amiket akkor még félretettem, az Óda (most kevésbé aktuális), a Hazám, az Ars poetica, a Levetőt! meg a többi.
Embernek nagyon nehéz alak lehetett. Költőnek őstehetség. Itt már nem kell elemezni, nem kell értelmezni, csak olvasni és érezni. Meg ha megtanulom, mint bármely szöveget, más értelmet nyer az egész.
(két cikk közt írom ezt a bejegyzést, azért ilyen a hangnem. de talán átmegy a lényeg).
pitty
Otthonról hoztam el egy kopott olcsó könyvtári verseskötetét, és újabban ezt olvasom a bkv-n (és rendkívül kakukktojásnak érzem magam).
Vannak versei, amikkel egyszerűen nem foglalkoztam gimnazistaként, talán mert tudtam, hogy ráér még, lesz még idő, amikor előveszem. Nos, eljött: a Dunánál ragadtam meg, amúgy is mindig az első versszaka motoszkál bennem, valahányszor átmegyek valamelyik hídon, vagy csak ránézek a Dunára.
A rakodópart alsó kövén ültem,
néztem, hogy úszik el a dinnyehéj.
Alig hallottam, sorsomba merülten,
hogy fecseg a felszin, hallgat a mély.
Mintha szivemből folyt volna tova,
zavaros, bölcs és nagy volt a Duna.
És aztán amiket akkor még félretettem, az Óda (most kevésbé aktuális), a Hazám, az Ars poetica, a Levetőt! meg a többi.
Embernek nagyon nehéz alak lehetett. Költőnek őstehetség. Itt már nem kell elemezni, nem kell értelmezni, csak olvasni és érezni. Meg ha megtanulom, mint bármely szöveget, más értelmet nyer az egész.
(két cikk közt írom ezt a bejegyzést, azért ilyen a hangnem. de talán átmegy a lényeg).
pitty
2 October 2013
Mikszáth
A legújabb klasszikus, akire rákattantam, Mikszáth. Nagyon tetszik a történetvezetése, s hogy akkor is pozitív olvasmányélmény marad, ha a történet maga történetesen nem túl vidám végű, magyarán, igen kiválóan le tudja zárni a dolgokat és oldani a feszültséget.
Legutóbb a Különös házasságot olvastam el (jobbára villamoson), és kifejezetten kíváncsi voltam, hogy mi lesz a vége. Megfigyeltem a történetvezetési stílusát, ahogyan apró anekdotákat és igazi egyéniség mellékszereplőket vezet be. Bár néha sok is a mellékszál, el lehet keveredni benne.
Meg hát rengeteg a latin szó, mindig eszembe jutott, hogy aki nem tanult latinul, és még neadj'Isten angolul sem tud, annak külön szószedet kéne a végére. Vagy még így is.Van olyan műve is, persze, ami kevésbé tetszik, de néha olyan mondatai vannak, amit olyan szívesen felolvasnék a mellettem ülőnek, legyen az ismerős vagy vadidegen, mert kerek, szép, és bölcs, ahogyan ír.
Azt hiszem, ideje lenne elővenni a Beszterce ostromát, amit szégyenszemre kihagytam gimiben...
Subscribe to:
Comments (Atom)